PályázatMenedzser.hu - Pályázatfigyelő portál nemcsak pályázatírók számára

Intelligens városok – 5 innováció a következő 5 évre

Intelligens városok - 5 innováció a következő 5 évre

Az intelligens város koncepció már nincs is oly távol tőlünk. Ha nem is lesz általános, de öt éven belül számos olyan nagyváros lesz, amely egészségügyileg, energetikailag és környezetileg is sokkal hatékonyabban fog működni, mint ma. Hogy hogyan?

A városoknak egészségesebb lesz az immunrendszerük

Adott népsűrűség mellett a városok a betegségek melegágyai. A jövőben az egészségügyben dolgozók sokkal több információval fognak rendelkezni arról, hogy mikor, hol és hogyan terjednek a betegségek, melyik kerület érintett egy-egy betegségben leginkább. A tudósoknak több eszközük lesz, hogy beazonosítsák, kövessék és megelőzzék a betegségeket. Sőt, hogy felkészüljenek rájuk. Egy “egészségügyi internet” fejlődik ki, ahol az egészségügyi információk anonim módon, elektronikusan tárolhatók és hívhatók elő. A mobiltelefon pedig jelentős szerepet fog játszani a betegségek elleni küzdelemben.

A városi épületek érzékelni fognak és élő szervezetként reagálnak a külső behatásokra

Ahogy nő a város lakosság aránya, úgy építenek egyre több intelligens házat. Manapság az egy épületben levő rendszerek (elektromos áram, szennyvíz, hűtés/fűtés, víz) egymástól függetlenül működnek. A jövőben a technológia segítségével ezek egy élő rendszer részeiként lesznek szabályozhatóak, amely gyorsan reagál, védi meg a lakóit, takarékosan bánik a természeti erőforrásokkal és csökkenti a CO2 kibocsátást. Épületenként szenzorok ezrei mérik a hőmérsékletet és a fényt, a jelenlétet és a légnedvességet. Az épület nemcsak együtt él a környezetével, de hasznosítja is a “szolgáltatásait”. A rendszer lehetővé teszi, hogy egy dolgot még azelőtt megjavítsunk, mielőtt elromlik, hogy valós időben figyeljük energiafogyasztásunk és CO2 kibocsátásunk alakulását. Néhány épület már ma is rendelkezik intelligens tulajdonságokkal.

Intelligens város koncepció

A kocsik és a buszok nem függnek a fosszilis üzemanyagoktól

A járművek elektromos motorral és akkumulátorokkal lesznek kaphatóak és működtethetőek. Az új technológiának köszönhetően az akkumulátorokat napokra vagy hetekre fel lehet tölteni a vezetési szokásainktól függően, és 300-500 km-t is meg lehet majd tenni egy feltöltéssel a mai 50-100 km helyett. Az okos hálózatok használatával az elektromos autókat bárhol feltölthetjük, megújuló energiát használhatunk, így csökkenhet a károsanyag-kibocsátás és a zaj a városokban.

Az intelligens rendszerek csökkentik a városok víz- és energiafogyasztását

Ma öt emberből egy nem jut tiszta ivóvízhez. Számos önkormányzatnak olyan hálózata van, amely nem képes a felhasznált mennyiségeket figyelni, számos helyen lyukas a rendszer, amely nagy pazarlásokat eredményez. Ráadásul, az előrejelzések szerint, az emberi felhasználás a következő 50 évben meghatszorozódik. Ennek csökkentése érdekében a városokban olyan rendszereket fogunk tudni bevezetni, amely fajlagos vízfogyasztást 50%-kal csökkenti. Olyan szennyvízrendszereket fogunk üzemeltetni, amelyek nemcsak hogy nem engedi a szennyvizet a természetes vizeinkbe jutni, de iható minőségű vizet fognak előállítani. A fejlett víztisztító technológiák segítségével helyben fogjuk tudni újrahasznosítani és újrahasználni a vizet, amellyel a vízszállításra felhasznált energiát 20%-kal tudjuk csökkenteni. Interaktív mérők és szenzorok adnak valós idejű információt a vízfogyasztásunkról, így jobb döntéseket tudunk hozni, hogy hogyan és mikor akarjuk ezt a nagyon értékes természeti kincsünket használni.

A városok reagálni fognak a vészhelyzetekre – már a segélyhívás előtt

A városok csökkenteni és megelőzni is képesek lesznek az egyes krízishelyzeteket, mint pl. a bűnözés vagy egyes katasztrófák. A biztonsági szakemberek matematikai és analitikai eszközökkel elemzik az információkat, hogy csökkenthessük a városi bűnözést. A tűzoltóságok olyan szoftvereket használnak majd, amelyek segítenek a tűz megelőzésében. A tudósok már ma is olyan modelleken dolgoznak, amelyek előrejelzik a bozóttüzeket és meggyorsítják az evakuációt, amikor vészhelyzet következik be.

Via: A Smarter Planet blog

Related Posts with Thumbnails
A szerzőről: Halmay Richard a Telenor környezetvédelmi menedzsere. A NatureZone mellett egy mobilos blogot és egy pályázati portált szerkeszt.

1 hozzászólás

1 Pachube { 2010.04.20. 8:02 }

[...] a termelt és felhasznált energiát vagy a keletkező melléktermékeket is. Jó példa erre a Smarter Planet videója, mely a jövő öt fontos innovációját mutatja be. A Pachube pedig egy már megvalósult, kicsiben működő [...]

Írj egy hozzászólást!

A NatureZone-ról

A NatureZone Halmay Richard blogja környezetbarát termékekről, szolgáltatásokról és fenntartható megoldásokról.

Azoknak, akik szerint az innováció és a dizájn segíthet a fenntarthatóság kialakításában.

Ha tetszik a NatureZone, iratkozz fel a hírlevélre, kövess RSS hírcsatornán, Twitteren vagy Facebook-on!!

NatureZone hírlevél!

Iratkozz fel az RSS hírcsatornára!
Kövess Twitteren!
Tovább a NatureZone Facebook oldalára!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Iratkozz fel az RSS hírcsatornára!
Kövess Twitteren!