PályázatMenedzser.hu - Pályázatfigyelő portál nemcsak pályázatírók számára

Környezetbarát burkolatok hulladék üvegből

EnviroGlas - újrahaszmosított üveg új funkciót tölt be

Az ipari termelés során képződő hulladéküvegek és a háztartásokból származó üvegek felhasználása egyre sürgetőbb feladat lesz a jövőben. Az EnviroGlas több módját is kidolgozta az üveghulladékok újrafelhasználásának, például burkolatként is lehet alkalmazni a ledarált és összeragasztott üveget, mely igen dekoratív, nagyon változatos, ráadásul az élettartama is hosszú.

A cég elsősorban padlóburkolatokat gyárt, melyet két formában állít elő. Ez egyik mozaikmintás, a megrendelő igényei szerint, egyedileg tervezett mintára összeállított kompozíció. A másik megoldás a tömegtermelés igényeihez igazított, gyakorlatilag előre elkészített, különböző színű üvegpadlólapok alkalmazását jelenti.

A padlóburkolatok mellett jelentős felhasználási terület még a konyhai pultok, asztallapok piaca. Nagy keménységük teszi alkalmassá az újrahasznosított üvegtáblákat, hogy nagyobb igénybevételnek sokáig ellen tudjanak állni. A termék kiválasztásánál a szemcseméret, a szín (külön az üveg színe, külön a hordozóanyag színe) és a végső felület fényessége is választható.

Számos környezetvédelmileg előnyös tulajdonságuk mellett legnagyobb előnyük, hogy a használt üveg nem a hulladéklerakókban halmozódik fel, hanem még hosszú évekig használja az ember ezeket a termékeket úgy, hogy egy másik anyagot, fát, márványt, egyéb kőzetet, tehát egy másik természeti erőforrást vált ki vele.

Plusz, ha érdekel, akkor itt találsz egy videót is.

Related Posts with Thumbnails
A szerzőről: Halmay Richard a Telenor környezetvédelmi menedzsere. A NatureZone mellett egy mobilos blogot és egy pályázati portált szerkeszt.

1 hozzászólás

1 Használt borosrekeszek – ne dobd ki, add oda egy dizájnernek | NatureZone { 2009.11.03. 8:35 }

[...] lámpát, de világításhoz installációt is készíthetünk belőle. A lényeg, hogy nemcsak a hulladéküveget lehet kifejezetten dizájnos tárgyként használni tovább, de a rekeszt is. Ezeket a dobozokat Tracey Johnson alkotta. Lehet, hogy Te még [...]

Írj egy hozzászólást!

A NatureZone-ról

A NatureZone Halmay Richard blogja környezetbarát termékekről, szolgáltatásokról és fenntartható megoldásokról.

Azoknak, akik szerint az innováció és a dizájn segíthet a fenntarthatóság kialakításában.

Ha tetszik a NatureZone, iratkozz fel a hírlevélre, kövess RSS hírcsatornán, Twitteren vagy Facebook-on!!

NatureZone hírlevél!

Iratkozz fel az RSS hírcsatornára!
Kövess Twitteren!
Tovább a NatureZone Facebook oldalára!
Iratkozz fel a hírlevélre!
Iratkozz fel az RSS hírcsatornára!
Kövess Twitteren!